Ürömben az öröm, avagy a vermut története

Gyógyfüvekben a talány!

A fehér, illetve a bárányüröm két olyan gyógyfű, ami a karakteres ízjegyével nagymértékben hozzájárul az ürmösbor jellegzetes karakteréhez. Többek között ezért is kapta ezt a becézést. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a középkorban is létezett már egy hasonló elv mentén készülő nedű. Ám az esetében nem az ínyencség támogatta a gyógyfüvek használatát.  

Sokkal inkább azon egyszerű, ám elkeserítő tény, hogy akkoriban a borok egy része ihatatlanul rossz minőségű volt. A füvek és fűszerek tehát feljavítási célzattal kerültek bele a lébe. Nagyjából eredményesen. Finom italok megszületéséről ugyan nem beszélhetünk, de legalább kortyolhatóvá váltak az előzőleg ihatatlannak ítélt cseppek. Jó, hogy ez a szokás kialakult, mert így később továbbfejlődhetett. Napjainkban pedig, már egy olyan italkülönlegességről van szó, amit milliók kóstolnak a legnagyobb megelégedésükre.

Az édesítetlen az igazi?

Kétféle vermut kapható a piacon: édesített és száraz, azaz édesítetlen. Melyik az igazi? Bár az igazi rajongók hajlamosak - akárcsak bor esetén - az édesítetlen mellett kardoskodni, valójában ez csak ízlés kérdése. A kesernyés ízjegyek nem mindenkinek ideálisak. Ráadásul a nedű tökéletesen alkalmas koktélok elkészítéséhez is. Szóval tényleg egyén- és helyzetfüggő, hogy az édes vagy az édesítetlen a befutó. A vermut alkotója a német ürmösboroktól kapta az ihletettséget, és az abszinttal ellentétben (ahol az ürömfű szintén főszerepet játszik) az ital semmiféle meghurcoltatáson nem ment keresztül. Sőt, a népszerűsége a XVIII. század végétől kezdve tart.