Mire ismerhetünk rá a gin ízében?

A gin íze olyan, mint egy gondosan felépített építmény?

Igen, egészen pontosan olyan! A lepárlómester úgy épít aromapiramis-szerkezetet, hogy a párlat elsődleges jegye a boróka tűszerű fűszeressége legyen, a másodlagos zónában citrusok – édeskés sevillai narancshéj, harsány lime-olaj – biztosítsanak friss lendületet, míg a harmadik rétegben fűszernövények, gyökerek és virágszirmok kerekítsék ki a korty komplex élményét. A koriander csábító jelenléte finom pézsmás karaktert ad, az angyalgyökér földes alapot húz maga után, a kassziafa kérge lágy fahéjmelegséget lop a lecsengésbe. A modern „new western” gin-iskola háttérbe tolja a borókát, és rájátszik a rózsasziromra, ibolyára vagy épp a friss uborkahéjra; ennek köszönhető, hogy a koktélpohárban az uborkaszelet nem pusztán dekor, hanem valódi aromahíd.

Hogyan épül fel a gin íztánca a kortyolás pillanatában?

A tiszta kóstolás során elsőként a boróka-fűszer villan be, majd a citrusok felvillanása után a bors, az ánizs vagy a kardamom marad meg a nyelven elidőzve. Az utóízben a szárazság dominál, mivel a ginben sem cukor, sem tölgyfás érlelés nem lágyítja a struktúrát. Ez a csontszáraz háttér teszi lehetővé, hogy a tonik kininje vagy a vermut gyógynövényes édessége tökéletes ellenpontot kapjon, így a gin-tonik vagy a Martini valójában aromakémiára épülő precíz mérnöki munkaként működik. Ha azt gondoljuk, ez így túl bonyolult, akkor egyetlen korty után rájöhetünk, hogy nem, ez így a valóság. Az a valóság, ami minden cseppből kiérezhető.