Honnan erednek a tequila rituálék?

Vagy ennél sokkal prózaibb okból alakult ki a fűszerezés tradíciója, ami aztán fennmaradt az utókor legnagyobb örömére?

A tequila mit sem ér citrom-só, narancs-fahéj nélkül?

Sokan úgy gondolják, hogy a szertartásszerű sózás és citromba harapás szinte nélkülözhetetlen. Sőt, a legtöbben odáig mennek, hogy ezt a szokást tekintik az alapnak, az elhagyhatatlannak, sőt, a kiindulási pontnak.

Viszonylag kevesen sejtik, hogy ennek a rituálénak a kialakulásához nem romantikus történetek vezettek. Nem ősi hagyományok a gyökerek. Persze az is igaz, hogy az igazság nem elég nagy horderejű ahhoz, hogy a rítusok végül a múlt homályába vesszenek.

Egykor, az italkészítés hajnalán még kifejezetten rossz minőségű, mondhatni ihatatlan kutyulmányok is születtek. Rendszeresen. Különösen a házi próbálkozások sikerültek félre, de a nagyüzemi tequila előállítás is bővelkedett a „gyermekbetegségekben”. A gyakorlatban ez egyet jelentett a kidobásra méltó nedűk tömeges előállításával. Igen ám, de annyira azért egyetlen szeszfőzde sem állt jól, hogy csak úgy lőrének eressze a kitermelt italt. Még akkor sem, ha az kortyolásra teljesen alkalmatlan volt.

Szóval mit tettek ekkor a leleményes, üzleti megfontolásokat is szem előtt tartó mesterek? Ízesítettek. Kitalálja, hogy mivel? Igen, sóval és citrommal, az élvezhetőbb íz elérésének reményében.

A tequila kellékek nélkül is élvezhető?

Kipróbálásra méltóan: igen! Egészségére! Sószóró és citromlé nélkül.