Az oldal használatával elfogadja hogy a oldalunkon cookiekat használunk annak érdekében, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Önnek.

Az örök klasszikus whiskey

A whisky egyike azoknak az italoknak, amelyek neve annyira beleivódott a köztudatba, hogy még az is ismeri, aki sohasem fogyasztott belőle egy cseppet sem. A whisky az amerikai filmek egyik kedvelt díszlete, ugyanis sokszor lehet találkozni olyan jelenettel, amiben valamelyik főszereplő éppen whiskyt szürcsölget egy megterhelő nap után vagy éppen ünnepléshez.

Azonban a Hollywoodból érkező filmek sugározta látszat ellenére a whisky nem feltétlenül Amerikából származik. A szakértők véleménye nem egységes, de van rá esély, hogy Írországban vagy éppen Skóciában hamarabb főztek whiskyt, mint Amerikában.

Hagyomány és trendek

Ahogy sok más italt, úgy a whiskeyt sem kerülte el a technológiai változások és a fogyasztó trendek átalakulásának szele. Ennek köszönhetően manapság meglehetősen sokféle whiskeyt lehet kapni, ahogy például a vodka esetében, úgy a whiskeyből is lehet már különböző ízesítésűeket találni. Természetesen a hagyományos receptúrák alapján készített, régimódi változatok is megtalálhatóak, és nagyon valószínű, hogy ez soha nem fog megváltozni, ugyanis összetéveszthetetlen egyedi ízvilággal rendelkeznek. A széles kínálatnak köszönhetően mindenki találhat az ízlésének megfelelőt, aki még nem próbálta ki egyik ízesített változatot, annak érdemes lehet adnia egy esélyt ezeknek az italoknak.

Amennyiben szeretnéd kipróbálni valamelyik újabb változatot, vagy éppen egy klasszikus ízt kóstolnál meg, akkor mindenképpen érdemes lehet szétnézned a Prémium Italnagykereskedés Online whiskeykínálatában.

A megfelelő minőségű whiskey garantálni tudja bármelyik rendezvény vagy összejövetel sikerét, ugyanis nem minden nap lehet akkora szerencséje az embernek, hogy egy évtizedes italt megkóstolhasson, ezért rendezvényszervezés előtt mindenképpen érdemes lehet beszerezni pár üveggel valamelyik gyártó minőségi whiskeyjéből.

Whiskey magában

Sokat elárul a whiskey jelentőségéről, hogy van pohár, amit kimondottan az ital számára terveztek és magáról az italról kapta a nevét, azaz whiskeyspohár néven lehet megtalálni.

Az ital fogyasztását tekintve eltérőek az álláspontok. A hagyományos szervírozás szerint jéggel érdemes felszolgálni, azonban van olyan, aki jobban szereti, ha nincs benne jég, cserébe viszont az ital jobban le van hűtve.

Whiskey keverve

Az sem ritka, hogy valamilyen üdítővel összekeverve fogyasztják. Népszerű kombináció a whiskey-kóla. A kóla valamelyest tompítja az intenzív karakteres whiskeyízt, és kicsit megédesíti az italt.

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy energiaitallal felöntve is remek kombinációt alkot. Az energiaitalos változat is roppant népszerű tehát, ugyanis amellett, hogy a fogyasztó részesül a whiskey által nyújtott örömökben, az energiaitalban található koffein segít abban, hogy az illető személyt ne nyomja el a fáradtságérzés, ami az alkoholos italok fogyasztásakor elő szokott fordulni.