Az oldal használatával elfogadja hogy a oldalunkon cookiekat használunk annak érdekében, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Önnek.

Az életkor nem számít, de a konyak kora annál inkább mérvadó

Nincsen életkorhoz kötve, hogy mikor jön el a konyak megízlelésének pillanata. Van, aki 40 évesen szánja rá magát. Más megvárja az 50 éves kort. Aztán a bátrak már fiatalon belekóstolnak az alkohol legjavába. Mindegyik választás pont úgy jó, ahogy az jön.

Ellenben míg az életkor ebben a tekintetben teljesen mellékes, addig az nagyon nem mindegy, hogy a kiszemelt nedű hány éve érlelődik már a hordója ölelésében.

A konyak, mint elnevezés minőségjelző is egyben?

Igen, erről az eredetvédelem gondoskodik. Mit jelent ez? Azt, hogy azok az italok, amik ezzel a keresztelővel büszkélkednek, nem képviselhetnek silány minőséget. Azért nem, mert törvényileg meghatározott, hogy pontosan milyen értékekkel, tulajdonságokkal kell rendelkezniük. Nem mindegy, hogy milyen alapanyag áll rendelkezésre, ahogy az érlelésre vonatkozó feltételek sem mellékesek. Tehát a minőség tulajdonképpen mindenhogyan garantált. Viszont az is igaz, hogy akadnak különbségek az egyes variánsok között. Az érlelés ideje például kulcsfontosságú. Nem véletlen, hogy minél korosabb, minél idősebb egy palack konyak, annál értékesebb, annál ízletesebb és igen, ezzel együtt annál drágább. Aki hozzáértő, aki érzi a különbségeket, azt állítja, hogy megéri kifizetni a pénzt azért az élményért, ami egyébként más módon ténylegesen nem borítékolható.

Miért van az, hogy kis hazánkban túl sok minden konyak?

Igen, ez egy érdekes tendencia. Magyarországon több brandy is elnyerte ezt a megnevezést, tévesen. Jó résen lenni tehát, viszont amúgy a vásárlás nem téveszthető el, mert a címkén minden infó szerepel.

Tartalomhoz tartozó címkék: konyak konyak árak