Az oldal használatával elfogadja hogy a oldalunkon cookiekat használunk annak érdekében, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk Önnek.

Az abszint tényleg egy tündér?

Amennyiben a tündérekre erőteljesség és markánsság jellemző, úgy mindenféleképpen. Sőt, az ütős jelző sem alaptalan az abszint esetében. Na, de mégis hogyan alakulhatott ki ez a furcsa asszociáció?

 

A zöld, a tündér és az abszint esete!

Mondhatnánk, hogy egyszer valaki nagyon berúgott és úgy döntött, hogy nevet ad hőn szeretett italának. De ez nem így történt, bár valószínűleg számtalan kocsmai történet tanúskodna ennek az ellenkezőjéről. De a valóságban igazán prózai ok húzódik meg a keresztelő hátterében.

Kémia. Tulajdonképpen ennyiről szól ez a történet. Ugyanis ez a domináns nedű mindenképpen hígításra szorul, bár sokan élvezik tisztán kortyolni. De az tény, hogy nem mindennapi élmény az erőssége. Szóval a hígítás hamar előkerült, mint vágy és mint fogyasztási élmény javító, könnyítő. A jelenség pedig, amit zöld tündérnek neveznek, az első próba során bukkant fel.

A magas alkoholtartalmú italhoz jéghideg vizet adtak, aminek hatására a zöld színű kipárolgás lidérces fénybe vonta a poharat. Mondjuk a zöld lidérc tényleg nem lenne túl vonzó névválasztás, így aztán valahogy eljutottak a tündérig.

Persze az abszint a sikerét nem ennek a tüneménynek köszönheti, bár kétségtelen, hogy a felfedezés pillanatától kezdve a népszerűsége fokozódott, lévén tömeges érdeklődés övezte a nem mindennapi látvány felbukkanását.

Az abszint káros az egészségre?

Ez a kérdés nem kikerülhető a témában, mert rengeteg fals elképzelés kering a mai napig a köztudatban. Nem. Semmivel sem ártalmasabb, mint bármelyik másik alkohol. Ám a magas alkoholkoncentrációja miatt, az esetében fokozottan lényeges a mértékletesség erényének gyakorlása.

Tartalomhoz tartozó címkék: abszint abszint ár