Egy olyan prémiumkategóriás szeszesitalról van szó, amelynek a mérsékelt fogyasztása csodálatos perceket tud teremteni az életben, és amolyan búfelejtő hatással is bír. A Metaxa különlegessége, hogy a mai napig évszázados recept alapján készítik. Már az első lépés is speciális, ugyanis 3 szőlőfajtából készül, amelyeket a napsütötte Attikán termelnek.
A lepárlás után, a párlatot kézzel készített tölgyfahordókban érlelik. Az érlelési idő eltérő lehet, 3-tól 30 évig. Ezután úgynevezett koros muskotályborokkal, természetes karamellel, desztillált vízzel keverik. Majd következik a gyógynövényeken és rózsaszirmokon keresztül történő kezelés művelete, amit egy újabb, minimum 6 hónapos érlelés követ. Palackozás előtt lehűtik, majd újabb átszűréssel fejeződik be az ital előállítása. Többfajta érlelési idejű Metaxa között válogathat.
A tetszetős, dekoratív üvegeken lévő csillagok adnak erről tájokoztatást Önnek. Vegyük példának a Metaxa 7* változatát, vagyis a márka egyik legkülönlegesebb képviselőjét. Ennek az elegáns megjelenését az „Amphora váza” formája adja, és az érlelési ideje legkevesebb 7 év. Az ital többnyire 0,7 literes kiszerelésben kapható. A mézszínű, lágy, különböző aromájú Metaxa fogyasztása szobahőmérsékleten, vagy jéggel, önmagában, de long-drink-ként is szavakba nem önthető érzésekkel ajándékozza meg.